Infravörös panelek
Az infravörös fűtőpanelek sokkal hatékonyabb módját jelentik a fűtésnek, mint a hagyományos fűtési technikák, amelyek a környezeti levegő felmelegítésén alapulnak. Az infravörös fűtés a tárgyakra sugároz infravörös fényt, és a sugárzó hővel melegíti fel azokat.
A Herschel piacvezető az Egyesült Királyságban és a legtöbb tapasztalattal rendelkezik az infravörös fűtés terén, valamint a berendezések legszélesebb választékát kínálja. A berendezések mérete a kis háztartási készülékektől a nagy kereskedelmi projektekig terjed.
Hogyan működnek az infravörös fűtőpanelek?
Az infravörös fűtés úgy működik, hogy a berendezés az elektromosságot sugárzó hővé alakítja át. Az infravörös tartomány az elektromágneses spektrum részét képezi, és ugyanazt a hőérzetet kelti, mint a Nap. Valójában ez ugyanaz a fajta hő, mint amit a testünk bocsát ki. Ez az ember által ismert legalapvetőbb fűtési forma.
Az infravörös tartományban a hő annak forrásától közvetlenül helyeződik át a tárgyra (az emberre és a körülötte lévő térre) úgy, hogy közben a köztes levegőt nem melegíti fel. Az infravörös fény az emberi szervezet által leghatékonyabb módon elnyelhető hullámhosszúság. 100%-ban biztonságos és természetes, míg a Nap UV-fénye káros hatást gyakorol a bőrünkre.
A 100 százalékban energiahatékony Herschel infravörös sugárzóval stílusos, kényelmes és nagyon jól szabályozható módon élvezhetjük az infravörös sugárzás melegét, akár otthon, akár a munkahelyen.
Miért válasszuk a Herschel infravörös fűtést?
Az ember természeténél fogva szereti a kellemes környezeti hőmérsékletet. Ha ez a hőmérséklet 26°C-nál melegebb, vagy 16°C-nál hidegebb, akkor csökken a komfortérzetünk, mivel vagy túl sok testhőt tapasztalunk (melegünk lesz), vagy túl sok hőt veszítünk (fázunk).
Azáltal, hogy a szoba falait, mennyezetét és padlóját melegíti, nem pedig magát a szoba levegőjét, testünk nem fogja úgy érzékelni, hogy hőt veszítünk, ezért melegen és komfortosan fogjuk érezni magunkat. Ez az infravörös fűtés célja: ”Hőtömeg” kialakítása egy környezetben, amely melegen tart.
Hatékonyak-e az infravörös fűtőpanelek?
A hagyományos fűtési módszerek a szoba levegőjét melegítik fel. Még a leghatékonyabb, alacsony fogyasztású hagyományos rendszereknek is légköbméterenként körülbelül 40 wattra van szükségük a levegő felmelegítéséhez. Az infravörös fűtőpanelek a környezeti levegőt alig melegítik fel, ezért többnyire csak 25 wattra van szükségük köbméterenként ahhoz, hogy a helyiséget felmelegítsék. Ezáltal hatékonyabbak például a radiátornál vagy a hősugárzónál.
Az infravörös fűtésnél a hőátadás hatékonysága lényegesen nagyobb, így energiát takarít meg egy helyiség kellemes hőmérsékletének kialakítása és fenntartása során.
Hőtömeg
A Herschel infrasugárzó közvetlenül melegíti fel a helyiség falait, padlóját és mennyezetét, az úgynevezett „hőtömeget”. Miután a hőtömeg elérte a kívánt hőmérsékletet, a padló, a falak és a mennyezet egy ideig maguk is megtartják a hőt, így már csak a megfelelő hőmérsékleten kell tartani őket.
Ez a hőtömegfűtő rendszer jóval hatékonyabb a hagyományos fűtési rendszereknél, amelyek elsősorban a helyiség tartalmát fűtik. Mivel a meleg levegő felfelé terjed - éppen oda, ahová nem szeretnénk -, és a huzat és a hideg felületek miatt gyorsan lehűl, ezért sokkal hatékonyabb, ha a hő közvetlenül a helyiség falaira és mennyezetére adódik át. A Herschel infravörös fűtés hatékonyabb és energiatakarékosabb a hagyományos konvekciós fűtéshez képest.
Herschel
Herschel mobile infrared heater HS500 (with touchscreen control)
Szabadon álló infravörös 500W-os panel érintőképernyős vezérléssel